Hangerő

A tinik akkor érik el a felnőtt kor küszöbét, amikor rájönnek, hogy a HI-Fi hangerőszabályzó gombját balra is el lehet tekerni.

546 pont

További viccek:

Két részeg vitatkozik az utcán. Így...

Két részeg vitatkozik az utcán. Így szól az első részeg:
- De szépen süt az a két Hold.
Mire a másik:
- Nem kettő az, hanem három!
Egyik sem enged a saját igazából, megállítanak hát egy éppen arra tántorgó harmadik részeget, hogy hány Holdat lát az égen. Mire a harmadik részeg:
- Me-me-melyik sorban?

Falánk vendég

Nem ajánlom, hogy túl sok tengeri rákot fogyasszon - mondja a házigazda a vendégnek.
- Te jó isten, talán nem friss?
- Dehogynem, de én is szeretném megkóstolni!

Telefon Istenhez

Egy ember elhatározta, hogy könyvet ír az amerikai templomokról.
Elindult tehát és elsőnek egy kaliforniai templomot látogatott meg. Miközben végigjárta a pompás épületet, meglátott egy arany telefont a falon a következő felirattal:
"Egy perc 10 ezer dollár".
Utánakérdezett, és kiderült, hogy ez az arany telefon közvetlen vonal, összeköttetésben van a Mennyországgal és így közvetlenül lehet beszélni a Jóistennel.
Ezután egy New York állambeli templomot látogatott meg. Ugyanazt tapasztalta, ugyanolyan típusú telefont pontosan ugyanazzal a felirattal. Meggyőződhetett arról, hogy ez valóban egy közvetlen vonal a Mennyországgal, és ezen keresztül közvetlenül lehet a Jóistennel beszélni telefonon.
Folytatva látogatását a többi államokban is mindenütt ugyanezt tapasztalta, végül egy Texas állambeli templomot látogatott meg, ahol ugyanúgy felfedezte a falon az arany telefont, de eltérő felirattal. Ez esetben ezt olvashatta:
"Beszélgetés: 35 cent".
Felkereste a plébánost és megkérdezte tőle:
- Atyám, bejárva az országot minden templomban találtam egy ilyen arany telefont, közvetlen vonallal a Menyországba és percenként 10 ezer dollárért lehet a Jóistennel beszélni. Az Ön telefonja itt viszont azt mutatja, hogy egy ilyen beszélgetés csak 35 cent. Hogy lehet ez?
A plébános elmosolyodva válaszolta:
- Fiam, ezt igazán egyszerű megmagyarázni. Hiszen láthatod, hogy Texasban vagy, és nyilvánvaló, hogy egy helyi beszélgetés csak 35 cent...

Aranylakodalom

Az aranylakodalmon az idős férj a múltról mesél a vejeinek:
- Most már megöregedtem, bevallhatom, hogy fiatal koromban nagyon sok férj fejére feltettem a szarvat.
A felesége megszólal mosolyogva:
- Én csak egyére.

Ajándék

- Anya, tudod mit veszek a következő szülinapodra?
- Mit?
- Egy szép porcelán teáskészletet.
- De hiszen van már egy hatdarabos készletem.
- Nincs. Most törtem össze az egészet.

Csokit, cukrot

A cigány és a fia horgásznak. A cigány kifog egy aranyhalat. Mondja a hal, hogy lehet három kívánságotok. A cigány gyerek mondja:
- Első: sok csokit, második: sok cukrot!
Mire az apja:
- Lóf**zt a seggedbe.
- ÁÁÁáááhhhhh...

A fiatal hadnagy a Szaharában szolgál,

A fiatal hadnagy a Szaharában szolgál, idegenlégiós tisztként.
Amikor már nagyon hiányoznak neki a nők, így szól a húsz éve ott szolgáló őrmesterhez:
- Mondja, mit csinál itt az ember, ha hm, nőre van szüksége?
- Nem érünk mi rá ilyesmire hadnagy úr, nehéz a szolgálat.
- De ha végleg magukra tör a szexőrület?
- Hát akkor ott a teve.
- Oh, te mocskos fantáziájú disznó, te elállatiasodott barom! - ordít a hadnagy, és otthagyja az őrmestert.
De telnek, múlnak a napok... hetek... és egy éjjel a hadnagy betámolyog a teveistállóba. Fél óra múlva félig agyonrúgva, vérző fejjel és lankadt végtagokkal talál rá az őrmester. Jajgatva kérdezi tőle:
- Mit is mondott erről az eszeveszett tevéről? Maguk, hogy csinálják? Én nem bírtam vele!
- Hát úgy mondtam volna hadnagy úr, ha hagyta volna befejezni a mondatot, hogy ha ránk tör a szexőrület, felülünk a teve hátára, és innen húsz kilométerre van egy príma kupleráj, gyönyörű nőkkel...

Vasút

- Mi a hasonlóság a vasúti sínek és a szöszik között?
- Az egész országban le vannak fektetve.