A Smith család évek óta hiába várja a gyermekáldást, így nagy nehezen arra az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát. A nagy nap reggelén Mrs Smith idegesen várja a jelentkezőt.
Eközben egy házaló fotós csenget be az ajtón, hátha sikerül egy kis munkát találnia. Mrs Smith ajtót nyit.
- Jó reggelt asszonyom, azért jöttem...
- Ó, tudom miért jött. Már nagyon vártam - mondja Mrs Smith.
- Tényleg? - lepődik meg a fotós. - Nagyon jó. Tudja, a gyerekek a specialitásom.
- Ebben bíztunk a férjemmel. Jöjjön be és foglaljon helyet!
Hamarosan Mrs Smith a tárgyra tér:
- Nos, akkor hol kezdjük?
- Bízzon csak mindent rám! Azt hiszem, kettőt csinálnék a fürdőkádban, egyet a kanapén és talán néhányat az ágyon. Esetleg a nappali is mókás lehet...
- Fürdőkád, nappali? Nem csoda, ha a férjemnek nem sikerült eddig.
- Nos, asszonyom, senki nem tud minden alkalommal tökéletes dolgokat produkálni. De ha kipróbáljuk több pozícióban, különböző irányokból, biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz az eredménnyel.
- Úristen, az nagyon sok... - sóhajtja Mrs Smith.
- Asszonyom, az én szakmámban az embernek muszáj időt szánnia a munkájára. Meg tudnám csinálni öt perc alatt is, de biztos vagyok benne, hogy elégedetlen lenne vele.
- Hát, nem is tudom... - motyogja Mrs Smith.
A fotós előveszi a tárcáját és kihúz belőle egy sorozatot a legjobban sikerült gyerekfényképeiből. Megmutatja az elsőt:
- Nézze csak, ezt például London belvárosában, egy busz tetején csináltam!
- Úristen! - kiált fel Mrs Smith előhúzva zsebkendőjét.
- És ezek az ikrek is elég jól sikerültek, pedig az anyjuk nagyon megnehezítette a dolgomat.
- Megnehezítette?
- Igen. Végül ki kellett mennünk a Hyde parkba, egyébként nem is sikerült volna. Képzelheti, milyen nehéz volt ott a sok ember között. Annyian jöttek oda, hogy négy-öt sorban is lökdösték egymást.
- Négy-öt sorban? - kérdezi Mrs Smith tágra nyílt szemmel.
- Igen - mondja a fotós. - Az anyjuk nagyon hisztis volt. több, mint három óra hosszat sikítozott folyamatosan. Gondolhatja, milyen nehéz volt koncentrálnom. Aztán besötétedett, úgyhogy a végét már sietve kellett ellőnöm. Amikor meg a mókusok elkezdték rágcsálni a felszerelésemet, csomagoltam és hazamentem.
- Azt mondja, tényleg megrágcsálták a, hmm... felszerelését? - hajol előre Mrs Smith.
- Igen, így volt. Nos, asszonyom, ha készen áll, akkor behoznám az állványomat.
- Állványát?
- Persze. Szükségem van rá, a felszerelés olyan nagy, hogy nem tudom sokáig tartani. Asszonyom? Asszonyom?.... A fenébe, hát nem elájult?

A faluba vezetik be a villanyt. Hogy jobban menjen a munka, versenyt hirdetnek az oszlopállító brigádok között. Még a rendőrök is beneveznek. Este számlálás, jön az első brigád.
- No, mennyi?
- Nyolc.
- Szép munka. - Jön a következő brigád:
- Mink 11-et állítottunk le.
- Húú, igen jó!
Jönnek a rendőrök.
- Hát ti mennyit ástatok le?
- Mi? Kettőt !
- Kettőőőt?? Hát a többiek mind 8-10-et ástak le!
- Az igaz ? De azokéból mennyi kilátszik ...

- Aztán jámbor-e ez a lovacska? - kérdezik a vásárban a lovat áruló cigánytól.
- Még hogy jámbor-e? A legutóbbi vásáron hatan tartottuk, mégis bement a templomba.

Az utcán sétáltam, amikor egy fickó zsebéből kiesett egy ezres. Felvettem, zsebre raktam, de akkor belém hasított egy gondolat: "Vajon Jézus mit tenne ebben a helyzetben?"
Így hát fogtam a pénzt és borrá változtattam...

Figo, Ronaldo és Becham állnak a mennyország kapuja előtt. Szent Péter nyit ajtót. Figohoz fordul és kérdezi tőle:
- Mondd fiam! Szerinted mivel érdemelted ki az örökkévalóságot?
Figo így válaszol:
- Én egy művész vagyok. Az én példámon felnőve lesznek a tehetséges fiatalok nagy focisták, és így megmentettem őket a bűnözéstől.
Szent Péter elismerően bólint. Ronaldo kerül sorra, ugyanazt a kérdést kapja. Ő találóan így felel:
- Amikor focizom, mindenkit egyenlően kezelek, nem teszek különbséget az emberek között az etnikai hovatartozásuk miatt. Egy riói srác ugyanolyan nekem, mint egy madridi szupersztár.
Szent Péter ismét elismerően bólint. Végül Bechamhoz fordul:
- Feltételezem fiam, te csak a labdádért jöttél!

Én már előző életemben sem hittem a reinkarnációban...

Egy nap a rabbi kijelenti a zsinagógában,hogy ettől kezdve a vajaskenyér nem eshet a vajas felére.Telik-múlik az idő; egyszer csak Kohn odamegy a rabbihoz:
- Rabbi! Nem azt mondtad a múltkor, hogy a vajaskenyér nem eshet a vajas felére?
- De, fiam, azt mondtam.
- Mert az a helyzet, hogy tegnap vajaskenyeret akartam enni, de elejtettem, és a kenyér a vajas felére esett...
A rabbi elgondolkodik, majd így szól:
- És mondd, fiam, biztos, hogy jó felén kened te azt a kenyeret?

Isten osztja az orrokat. Először a fehér embert kérdezi, hogy milyen orrot szeretne:
- Hát, én közepes orrot szeretnék, se kicsit se nagyot, se keskenyet se széleset.
Megkapja. Utána a néger következik:
- Én széles lapos orrot szeretnék.
Ő is megkapja. Jön a kínai:
- Én kicsi keskeny orrot akarok.
Megkapja ő is. Majd a zsidó kerül sorra:
- Mennyibe kerül?
- Ingyen van.
- Akkor add a legnagyobbat!